Vírusok támadják a testünket

A torokfájással, köhögéssel, tüsszögéssel járó megfázás a leggyakoribb téli betegség, amelyhez egyik évben intenzívebben, a másikban gyengébben, kevesebbeket megfertőzve társul az influenza is. Sokan e két betegséget nehezen, vagy egyáltalán nem tudják megkülönböztetni, pedig gyógyításuk, kezelésük merőben más gyógyszereket igényel.

A megfázásos tüneteket, az orrot, a felső légutakat, a melléküregeket megfertőző kórokozók okozzák, általában ezek a rinovírusok népes csoportjába tartoznak. A vírusok cseppfertőzéssel emberről emberre terjednek, így rövid idő alatt viszonylag sokakat megfertőzhetnek. A tünetek a fertőzés után egy, három nappal jelentkeznek és környezetére nézve ekkor a legfertőzőbb a beteg. Általában a torok kaparó érzése, majd egyre erősebben égető fájdalma, tüsszögés, orrfolyás a kezdő tünetek, amelyekhez később általános levertség, olykor láz, vagy hőemelkedés társul. Utóbbiak nem minden betegnél jelentkeznek. Később gyakran köhögés is jelentkezik, ami általában tovább tart, mint a megfázás egyéb tünetei.

Kerüljük el a szövődményeket!    

A megfázásos tüneteket nem tanácsos félvállról venni, kezeletlenül hagyni, mert azokból különböző, súlyosabb szövődmények (például középfül-, vagy orrmelléküreg-gyulladás) alakulhat ki, mert a vírusfertőzés által legyengített területeket baktériumok támadják meg. A felülfertőződés kezelése pedig jóval hosszabb ideig eltarthat, mint a nátha időben történő gyógyítása. Nem beszélve a fülfájásról, és az ilyenkor már elkerülhetetlen antibiotikumos kezelésről.

Aki a megfázás fenti tüneteit észleli magán, jól teszi, ha otthon marad a meleg szobában, amelyet 2-3 óránként szellőztet. Ezzel tesz a legjobbat nemcsak saját magának, de a tágabb környezetének, munkahelyi kollégáinak, a tömegközlekedésben utastársainak, vagy éppen a bevásárlóközpontokban, üzletekben a vele egy légtérben lévő embereknek is. Még inkább érvényes ez akkor, ha a megfázás tüneteivel küszködőnél láz is jelentkezik. Az otthoni kezelésnél fontos a bő folyadékfogyasztás, ami mindenképpen forró ital legyen. Leghatásosabb a gyógyfüvekből készült tea mézzel, citrommal. A megfázásos tünetekre hatásos a hársfa, a kakukkfű, a lándzsás útifű. Utóbbi kettő a köhögést is csillapítja. A tea hatását erősítheti az inhalálás, a gyógyfüves főzettel való gőzölés. A kamillából, egyéb gyógynövényekből készített forrázathoz adhatunk pár csepp eukaliptuszolajat, ennek párája tisztítja a légutakat. A náthás tünetek csökkentésére ma már sokféle, vény nélkül kapható patikaszer kapható, a cseppektől, spray-ktől kezdve, a tablettákon, kapszulákon át a szopogató gyógy-cukorkáig. Vannak olyan készítmények, amelyek speciálisan csupán egy-egy tünetet enyhítenek (például a torokfájást), ám a legmodernebb gyártmányoknál egyetlen patikaszerben számos összetevő van, amely a megfázás minden tünetére jótékony hatással van.

Az influenza tünetei intenzívek

Az influenzás tünetek, bár olykor hasonlítanak a megfázáséhoz, annál sokkal intenzívebbek és mindenkor magas lázzal járnak. Ahhoz társul az erős végtagfájdalom, olykor a fejfájás és az általános elesettségérzés. A fentebb említett gyógyszerek bár enyhíthetnek az influenzás tüneteken, de a betegség gyógyulására nem sok hatással vannak. Az influenza legjobb gyógyszere a megelőzés, vagyis a védőoltás időben való beadatása. Ha ez mégsem történne meg és a fertőzést sem sikerülne elkerülni, az influenzás betegnek mindenképpen az otthonában való pár napos fekvés a javasolható. Az ágynyugalom, a forró tea, a lázcsillapítók általában segítenek. Súlyosabb esetekben viszont az orvos által felírt antivirális (vírus ellenes) szerekre is szükség lehet.

Fontos a megelőzés

Mindkét betegségfajta megelőzésében nagyon fontos szerepet játszik a higiénia, a minél gyakoribb kézmosás, valamint a nagyobb embertömegben való hosszabb idejű tartózkodás lehetőség szerinti elkerülése. Jó szolgálatot tesz a megelőzésben a téli időjárásra felkészített immunrendszer, a megfelelő táplálkozás, emellett a dohányzás és a nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás kerülése. Az immunrendszer erősítését már nyáron elkezdhetjük a napi rendszerességgel fogyasztott, minél többfajta zöldséggel, gyümölccsel. Ezt ősszel, télen is folytathatjuk. A táplálkozási szakértők szerint a szervezet számára lényegesen kedvezőbb, ha az évszaknak megfelelő, hazai zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztunk rendszeresen. Vagyis télen a savanyú káposzta, a fejes káposzta, a kelkáposzta, a cékla, a fekete retek, a sütőtök, az alma, a körte a leghatásosabb vitaminforrások.

Mozgással az egészségért

* Ha csak megfáztunk, orrfolyással, torokfájással küszködünk, és a tüneteink könnyebbek, egy visszafogott edzés még megengedett lehet. Az intenzívebb edzés azonban csak a teljes tünetmentesség után néhány nappal kezdhető el. 

* Tévhitnek bizonyult az a veszélyes hiedelem, miszerint a betegséget a sportolás során fellépő intenzív verejtékezéssel ki lehet „izzadni". Semmiféle adat nem támasztja alá ugyanis, hogy az erőteljes edzés segíteni a betegségek kúrálásában.

* Mindenképpen ágyban kell maradni, ha a betegség kiterjedtebb és súlyosabb tüneteket okoz. Vagyis eszünkbe se jusson edzeni, ha légzőrendszeri fertőzésünk van, ha lázzal, nyelési nehézségekkel, és erős fájdalmakkal küszködünk. Ilyenkor lehetőség szerint az egész napot pihenéssel kell tölteni.
* A visszatéréssel sem szabad kapkodni. Ha súlyosabb vírusfertőzésből, influenzából épültünk fel, a tünetek megszűnése után mindenképpen iktassunk be egy kéthetes pihenést, és utána is csak fokozatosan növeljük a terhelést. Összefoglalva: enyhébb tüneteknél még jót is tehet egy kis séta vagy könnyebb testmozgás, de fontos tudatosítanunk, hogy a komoly betegségből csak úgy gyógyulhatunk meg, ha a pihenéssel megadjuk az esélyt a szervezetnek a felépülésre.

Lóránth Ida