Legfőbb kincsünk, a látás

Érzékszerveink közül talán a látásunk a legérzékenyebb, és szemünk romlása van a leginkább hatással az életminőségünkre. Ahhoz, hogy időskorban se legyenek komolyabb látásproblémáink, már gyermekkorban érdemes elkezdeni a szem épségének védelmét.

A szem korai védelmét szolgálja, ha a szülők eltekintenek a csecsemőúszás gyakorlásától. A belgiumi Országos Tudományos Kutatási Alap kiterjedt vizsgálatot folytatott a csecsemők és az 1-3 éves kisgyermekek úszásoktatásáról. Megállapították, hogy az uszodák vizében általánosan alkalmazott fertőtlenítő szerek ilyen fiatal korban nemcsak a légzőszerveket károsíthatják, de a szemnek is árthatnak azáltal, hogy krónikus kötőhártyagyulladást okozhatnak. Még akkor is, ha a kicsik úszószemüveget viselnek. A belga szakértők azt javasolják, hogy 6-8 éves kor előtt a szülők ne engedjék úszómedencébe a gyermekeiket.

Korai korrekció

Iskoláskorban különösen fontos figyelni a gyermekek látására. Ha valamilyen problémát észlelünk - a gyerek nem látja jól a táblát, olvasási nehézségei támadnak -, forduljunk a gyermekszemészeti szakrendeléshez, mert ekkor még jó eredménnyel korrigálhatók a látáshibák. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt kockázatos lehet, ha túl hosszú időt töltenek a számítógép képernyője előtt. Bár a folyamatosan monitor előtt dolgozók látásának munkahelyi védelmét jogszabály írja elő, a gyakorlatban csak kevés munkahelyen tartják be a rendszeres, kötelező pihenőidőt. A munkahelyi szemkárosodás megelőzése végett érdemes a következőkre figyelni: ha lehetőségünk van rá, a számítógépen inkább természetes fénynél dolgozzunk, mert a mesterséges (leginkább neoncsöves) világítás fokozhatja a monitor huzamos használata miatt jelentkező szemproblémák kockázatát.

Dr. Ozsváth Mária szemtréner, szemész főorvos tanácsa szerint a munkát úgy kell megszervezni, hogy a folyamatos képernyő előtti munkavégzést óránként legalább tízperces - össze nem vonható - szünetek szakítsák meg. A képernyő előtti tényleges munkavégzés összes ideje a napi hat órát ne haladja meg. A szemet érő megterhelés csökkentése érdekében a képernyős munkavégzést rendszeres időszakonként érdemes szünetekkel megszakítani, vagy más tevékenységgel felcserélni.

Védelem egy életen át

Szemünk épségét télen, nyáron egyaránt óvni kell. A havas lejtő vagy a vízparti üdülés látásunk szempontjából egyaránt kockázatot rejt, mert mindkét esetben a szokásosnál erősebb a napsugárzás hatása. Míg a káros UV sugarak ellen fényvédő krémekkel óvjuk a bőrünket, szemünk védelmére kevesebb figyelmet fordítunk. Bár sokan viselnek napszemüveget, arra kevesen ügyelnek, hogy a szemüveg lencséje valóban megfelelő UV-védelmet biztosítson. Jó minőségű napszemüveggel jelentősen csökkenthetjük az idősebb korban kialakuló szembetegségek, mint a makuladegeneráció, az időskori vakság, a szürkehályog kockázatát. Jó tudni, hogy a szem, hasonlóan a bőrhöz, nem „felejt", vagyis az életünk során elszenvedett káros sugárzások hatása összeadódik, és egy idő után valamilyen kórképben jelentkezik. Az UV sugárzásra különösen érzékenyek a kékszeműek, a világos bőrűek, illetve a lézeres szemműtéten átesettek. Számukra kiemelten fontos a látás fokozott védelme. Ugyanez érvényes a kisgyermekekre és az idősekre is.

Egészségvédő étrend

A vitaminokban, ásványi anyagokban, luteinben, zeaxantinban, omega-3 zsírsavban gazdag étkezés jótékony hatású a látás épségének megőrzése, az időskori makuladegeneráció megelőzése szempontjából. Fogyasszunk sok színes zöldséget, paradicsomot, citrusfélét, halat, teljes kiőrlésű gabonaféléket. Segíthetnek a speciális, szemvédő vitaminokat tartalmazó étrend-kiegészítő készítmények is.

Új szemüveg kétezer rászorulónak

Az Ofotért 2009-ben ünnepelte 60. születésnapját, ez alkalomból kétezer, szociálisan rászorulót juttatott ingyenesen új szemüveghez. A Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ezer-ezer rászorulót választott ki országszerte, akik között voltak nagycsaládosok, fogyatékkal élők és idős, rossz anyagi körülmények között élők. A kiválasztottak számára az Ofotért ingyenes szemvizsgálatot biztosított, ez alapján készítette el a szemüvegeket, melyhez keretet és lencsét az „Ofotért Takarékos Ajánlat" kollekciójából választhattak. A kétezer szemüveg január közepéig elkészült. Az adomány értéke tizennégymillió forint volt.

Miért fontos a rendszeres szemvizsgálat és a jó szemüveg? A jó látás hatással van napi teljesítőképességünkre és életvitelünkre is. Befolyásolja gyermekeink olvasási és tanulási képességét, a gépkocsivezetést, információszerzésünk kényelmét és pontosságát. Ezért a szemvizsgálat már gyerekkorban ajánlott, 45 éves kor után pedig célszerű évente elmenni szemvizsgálatra, mert 40 éves kor környékén elkezdődik látásunk természetes romlása. A szemvizsgálatot az Ofotért képzett szakemberei bármely üzletben elvégzik.

Lóránth Ida