Fájdalmak nélkül is élhetünk

A fájdalomérzet a fejlettebb élőlények mindegyikének sajátja. Az embert bolygónk többi élőlényétől többek között az különbözteti meg, hogy fájdalmát meg tudja fogalmazni, és megjelölni, hogy azt testének mely területén érzi, továbbá a különböző fájdalmak csillapítására kifejezetten arra a célra kifejlesztett készítményeket, technikákat használ.

Annak ellenére, hogy az egyén számára kellemetlen, olykor kínzó is lehet a fájdalom, létfontosságú szerepe van a test egészségének megőrzésében vagy visszaállításában. A fájdalom figyelmeztet a szervezetben elinduló káros folyamatokra vagy a testfelszíni sérülésekre. Apróbb, átmenetinek tűnő fájdalmak a modern fájdalomcsillapító készítményekkel sikeresen megszüntethetők, a gyakran, makacsul visszatérőkkel viszont sürgősen orvoshoz kell fordulni, mert komolyabb problémákat jelezhetnek.

Felesleges szenvedés

A fájdalom a test kritikus helyén a fájdalomérzékelő idegdúcokból indul ki. Ezek a pontok az egész testet sűrűn behálózzák, de nem egyenletes az eloszlásuk. Vannak olyan területek, ahol sűrűbben helyezkednek el, máshol pedig kevesebb van belőlük, vagyis utóbbi testtájak kevésbé érzékenyek a fájdalomra. Az érzékelő pontok jelzése a gerincvelő közvetítésével jut az agyba, amely riasztja a testet. A folyamat a másodperc töredéke alatt megy végbe. A jelzett fájdalmat mindig lehet, sőt sok esetben kell is csillapítani, mert az megnehezítheti a normális életvitelt, rontja az életminőséget. A különféle fájdalmak enyhítésére használt módszerek, készítmények kiválasztása egyénenként változó. Van, akinek rendkívül alacsony a fájdalomküszöbe, ő a legenyhébb fájdalmat is kínként éli át, más viszont jól tűri a viszonylag nagy fájdalmakat is.

Ahány testtáj, annyiféle kín

A jellegzetes és sokakat érintő fájdalmakat testtájanként csoportosíthatjuk: eltekintve a kisebb-nagyobb, általában valamely apróbb baleset által okozott sérülések (például égés, vágás, horzsolás) fájdalmaitól, a lakosság - különösen a nők - jellemző és visszatérő tünete a görcsös fejfájás. Időjárás-változáskor, vérnyomás-ingadozáskor, erős stressz hatására egyaránt jelentkezhet, de tünete lehet valamilyen agyi problémának (például érszűkület, vérellátási zavar) vagy fertőzésnek (orrmelléküreg-gyulladás, influenza) is. A fájdalomcsillapítás módját esete válogatja. Az alkalomszerűen jelentkező fájdalom könnyen enyhíthető a patikákban kapható, modern készítményekkel. A rendszeresen visszatérő, makacs fejfájáson viszont csak az orvos segíthet. Előbb az okát kell feltárnia, utána írhatja fel a fájdalomcsillapítás céljának leginkább megfelelő gyógyszert. Előfordulhat például, ha hirtelen csökken a vérnyomás, egy jó erős kávéval vagy más koffeintartalmú itallal könnyen megszabadulhatunk a fájdalomtól. A patikában vény nélkül kapható fejfájás-csillapítók vásárlásánál mindenkor érdemes kikérni a gyógyszerész tanácsát. Mérlegelni kell, hogy a vásárló nem allergiás-e a készítmény hatóanyagára. Jelenleg a fájdalomcsillapítók háromféle hatóanyagcsalád valamelyik tagját tartalmazzák. Ezek a paracetamol, az amidazofén/novamidazofén és a szalicilátok. Fontos, hogy a páciens a dobozon található adagolást mindig szigorúan betartsa, mert a túladagolás problémákat okozhat.

Csak orvosi vényre

A különféle ízületi és egyéb mozgásszervi fájdalmak legalább annyira gyakoriak, mint a fejfájás. Vény nélküli csillapítószereket csak az átmenetileg jelentkező fájdalmakra, izomlázra, enyhébb húzódásokra, időváltozás miatt jelentkező reumaszerű panaszokra szabad szedni. A krónikus mozgásszervi fájdalmak gyógyszerelése az orvos feladata. A Debreceni Egyetem Belgyógyászati Klinikájának professzora, dr. Szekanecz Zoltán szerint az orvosnak a fájdalomcsillapító kezelés megkezdése előtt figyelembe kell vennie az alapbetegséget, a beteg korát, valamint a társuló betegségeket és a szedett gyógyszereket is. A fiatal, egyéb betegségektől és kockázatoktól mentes betegeknél bátrabban alkalmazhatók a fájdalomcsillapítás különféle gyógyszerei, az időseknél viszont nagy figyelmet kell fordítani nemcsak mozgásszervi betegségükre, korukra, fizikai állapotukra, hanem arra is, hogy egyéb betegségeikre milyen gyógyszereket szednek. Szinte hihetetlen, de nagyon sok mozgásszervi panasz, mint a derék-, váll- vagy térdfájás, intenzív mozgással javítható. A fájó derékra az ágyban pihentetés helyett a reumatológusok inkább a gyógytornát, úszást ajánlják.

Fájdalomambulanciák

Sok hölgyet érintő, tipikus panasz a havonta jelentkező, menses idején rendszeresen visszatérő alhasi görcs. Ennek gyors, hatásos megszüntetésére ma már számos, vény nélkül kapható görcsoldó áll rendelkezésre. Ám az ilyen jellegű görcsök is jól kezelhetők mozgással, célzott, kímélő tornagyakorlattal.

Ma már a krónikus betegségeket vagy onkológiai problémákat kísérő erős, tartós fájdalmakat is hatásosan csillapíthatják a kifejezetten ezt a célt szolgáló fájdalomambulanciákon, fájdalomklinikákon. Itt jól képzett szakorvosok, szakápolók segítik az egyénre, betegségre szabott, sikeres terápiát. A hagyományosan alkalmazott fájdalomcsillapítók mellett különféle tapaszokat, spray-ket, kenőcsöket, illetőleg alternatív módszereket, például akupunktúrát, gyógymasszázst is bevetnek a cél érdekében.

Lóránth Ida