Ápolt lábak

Ahogy a jó idő közeleg, egyre inkább nekivetkőzünk. A csizma és a bakancs helyett előkerülnek a nyitott orrú cipők, majd a szandálok is. Így nem lehet tovább rejtegetni a lábgombát, de jobb is, ha nem hanyagoljuk el ezt a problémát. A gombás elváltozás magától nem gyógyul meg, kezeletlenül elterjedhet, súlyosabbá válhat, ráadásul másokat is megfertőzhetjük vele.

Bár a gomba különböző fajtái a legkülönbözőbb testtájakon felbukkanhatnak, leggyakrabban a lábujjak között és a lábujj-körmökön jelentkezik a fertőzés. A kórokozók kedvelik a meleg, nedves környezetet, így különösen veszélyeztetettek azok, akik uszodában, konditeremben közös zuhanyozókat használnak, törülköző leterítése nélkül szaunáznak vagy padlószőnyegen, szállodai szobában mezítláb járnak. A már fertőzött családtagok átvihetik a kórokozókat az otthoni környezetbe is, a spórák megtelepedhetnek szőnyegpadlóban, a törülközőkben, a kádban, a zoknikban, a papucsokban, zárt cipőkben.

Egyes becslések szerint minden harmadik felnőtt láb-, és minden tízedik felnőtt körömgombában szenved. A sérült immunrendszerű emberek és a cukorbetegek fokozottan érzékenyek a fertőzésekre. A kórokozók a párás környezetben felázott hámrétegen könnyen megtelepszenek, ezért az izzadós lábúaknak jobban kell figyelniük a hatékony védekezésre. A bőrgomba általában kör alakú, hámló, viszkető foltokat okoz. A hosszú ideig nem kezelt fertőzés átterjedhet a lábhátra, a talp felületére és megbetegítheti a körömlemezt is. Makacs körömgomba esetén a körömlemez fénytelenné, töredezetté válik, később a sárgásbarnán elszíneződhet.

Nemcsak a lábon, hanem a kézen, a kézkörmökön is kialakulhat ez a probléma. A látszólag ártalmatlan fertőzés önmagától sosem múlik el, de kezdeti stádiumban általában még könnyen megbirkózhatunk vele. Helyi kezelésére alkalmas gyógyszerek a patikákban recept nélkül megvásárolhatók. Számtalan, kiváló oldatot, sprayt és krémet használhatunk, amelyek néhány hét alatt megszüntetik a problémát. Természetesen a fertőzés helyétől, súlyosságától és kiterjedésétől függ az, hogy elegendő-e a helyi kezelés, vagy belsőleg alkalmazott gombaellenes készítményre, esetleg a kétféle gyógykezelési mód kombinációjára van szükség. Ha a helyi kezelés nem hozza meg a kívánt eredményt, érdemes bőrgyógyászhoz fordulni, aki megfelelő gyógymóddal legtöbbször meg tudja szüntetni a bajt.

Kovács Ottília manikűrös-pedikűrös azt ajánlja, hogy megelőzésképpen mindig viseljünk papucsot hotelszobákban, uszodában, szaunában és konditermek zuhanyozóiban.

- A szép ápolt köröm alapja a gondos manikűrözés és a lehető legnagyobb higiénia. Fürdés után gondosan töröljük szárazra a lábfejet, különösen az ujjak közötti bőrfelületre fordítsunk nagy figyelmet. Ne osztozzunk a körömvágó ollón, reszelőn senkivel, még családon belül is csak gondos fertőtlenítés után használjuk egymás után a manikűrkészletet - figyelmeztet a szakember. - Bármilyen sérüléstől a gomba könnyebben beférkőzhet a köröm alá. A gombás körmöket ne is lakkozzuk, hiszen az elsődleges feladat ilyenkor a probléma elmulasztása. Műkörmök esetében külön oda kell figyelni, mert a házilag vagy helytelenül felhelyezett körmöknél nagyobb a veszélye a kórokozók elszaporodásának. Fertőzött körömre nem szabad műkörmöt készíteni - ajánlja Kovács Ottília, aki azt javasolja, hogy nappalra hintőporral ápoljuk a lábfejet, akár hűsítő folyékony púderrel, amely segít szárazon tartani a lábat.  

Jó tanácsok

*  Akinek hajlama van a megbetegedésre, annak megelőzésként ajánlatos uszodalátogatás után gombaellenes sprayt használnia.

* Naponta váltsunk zoknit, és ne egy cipőt hordjunk heteken át, váltogassuk, szellőztessük őket.

* Otthoni viseletnek legjobb a láb egészségét megőrző, a kellő pontokon megfelelő támasztást adó, a talp és a láb izmait megmozgató, egyben pihentető gyógypapucsot választani (például: dr. Batz, Berkemann, Scholl).

*  Figyeljünk oda a bőrkeményedésekre, mert a megvastagodott, élettelen bőr merevvé válik, és könnyen berepedezhet. A fájdalmas, érdes rések szabad utat engednek a kórokozók bejutásának.

A Gyógyhír könyvesbolt ajánlja

Ann Gadd: Mit üzen a lábad? A talp a lélek tükre

Dr. Jürgen Fischer: 100 jó ötlet gerincpanaszokkal küszködőknek

Prof. Dr. Daróczy Judit: A bőr ápolása, betegségei, kezelési tanácsok

 

Márton Anita